Egyre gyakrabban maradnak hoppon a zsarolók
Tovább csökkent azon károsultak aránya, akik zsarolóvírussal végrehajtott támadások után teljesítik az elkövetők követeléseit.
Tovább csökkent azon károsultak aránya, akik zsarolóvírussal végrehajtott támadások után teljesítik az elkövetők követeléseit.
Igaznak bizonyultak azok a pletykák, amik szerint az Apple az eddigi legnagyobb iOS-frissítés bemutatására készül, Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója ugyanis egy negyedéves értékelőn kvázi megerősítette, hogy még idén leleplezik mesterségesintelligencia-alapú fejlesztéseiket.
Ritkán hallani olyanról, hogy egy techóriás egy másik sikeréért szorít, különösen, ha konkurens termékük is van. Úgy tűnik, a Meta ez esetben kivétel, ugyanis a saját érdeke is, hogy jó legyen az Apple XR szemüvegének a fogadtatása.
A japán kormány most már nem követeli meg a vállalkozásoktól, hogy a hivatalos dokumentumokat floppy-lemezeken nyújtsák be. Sőt a CD-ről is lemondanak.
Nagyobb számítási kapacitást igényelnek majd a mesterséges intelligenciás képességekkel felruházott PC-k, például alap lesz a 16 GB RAM megléte – és ez még nem minden. Mivel a Microsoft azon dolgozik, hogy az MI átszője az operációs rendszert, így aztán ez elég sok számítógépet érinthet.
Egyre többen ismerik a mesterséges intelligenciát (AI) és a metaverzumot (virtuális világ), a felhasználók száma emelkedik – ez derült ki a Deloitte legfrissebb Digital Consumer Trends kutatásból. Az MTI-nek hétfőn küldött elemzés szerint egyre többen rendelkeznek az alapismeretekkel a metaverzummal kapcsolatban: a megkérdezettek 36 százaléka már hallott róla, 22 százaléka keveset tud is róla, míg […]
A Google elkezdte a Chrome böngészőjét is felvértezni a mesterséges intelligenciával, amelynek piacán a Microsoft által támogatott OpenAI és a Meta is alaposan jelen van. A Google bejelentése a napi felhasználóknak nyújthat nagy segítséget, ugyanis egy MI-támogatott írói asszisztens jöhet a böngészőjébe. Ez jelenleg egy kísérleti funkció, és csak a rendszeres és „kazuár” felhasználók férhetnek […]
A napokban egy szokatlanul nagy adatszivárgás történt, amely számos közösségi oldalt és más platformot sújtott. Az esetnek magyar érintettjei is vannak. Az esetről a Cybernews számolt be, amely azt írta, hogy most számos olyan adat szivárgott ki egyben, amelyek még korábbi hekkertámadások miatt kerülhettek illetéktelen kezekbe. A szivárgás jó néhány ismert oldalt érint, például a […]
Sokan panaszkodnak arra, hogy sehogy sem tudják telepíteni az idei első Windows 11-frissítőcsomag egyik elemét. Úgy tűnik, nem indult szerencsésen az év a Microsoftnak, már ami a Windows-frissítéseket illeti. Először a Windows 10-et érintette egy probléma az év első frissítésével, majd most kiderült, hogy a Windows 11-et is érinti egy hiba. Az áradó felhasználói panaszokra a Windows […]