5000 Szolnok, Muskátli u. 2/A

Hírek

A Microsoft is saját mesterséges intelligencia építésébe kezd

Napjainkban már szinte Dunát lehet rekeszteni a különböző mesterséges intelligencia modellekkel, eltérések azonban vannak az egyes fejlesztések között. A Google által felvásárolt DeepMindot alapító Mustafa Suleyman vállalkozása, az Inflection AI példaképp olyan MI készítésén dolgozott, amely lényegében személyi asszisztensként funkcionált volna. A Pi-nek nevezett chatbot a tervek szerint szöveges vagy hangalapú párbeszédet is tudott volna folytatni a […]

S lőn sötétség – régóta várt funkciót kapott a Google Drive, egy kínos baki kíséretében

A magyar felhasználóknál is megjelent a Google Drive szemkímélő sötét módja. És vékony. A napokban elkezdte mindenkinél elérhetővé tenni a sötét módot a webes felhőszolgáltatásában, a Drive-ban a Google – pótolva ezzel egy régi hiányosságát. Ugyan a mobilos alkalmazások már régóta támogatták ezt, a webes Google Drive-ból fájóan hiányzott a lehetőség. A felhasználókat az első […]

Elon Musk mesterségesintelligencia-cége szabadon hozzáférhetővé tette a saját modelljét

Beváltotta az xAI Elon Musk múlt hétfői ígéretét, azután ugyanis, hogy az alapító milliárdos kiírta az X-re (korábban Twitter), hogy még a héten nyílt forráskódúvá teszik a saját, Grok-1 névre hallgató nagy nyelvi modelljüket, vasárnap az valóban fel is került a GitHubra. Ahogy azt az xAI bejelentése kiemeli, a Grok-1 egy 314 milliárd paraméterből álló, úgynevezett Mixture-of-Experts modell, […]

Összeállt 130 tudós: kapcsolják át úgy a mesterséges intelligenciát, hogy ne lehessen biológiai fegyvert csináltatni vele

Megkerülhetők a védelmi vonalak úgy, hogy a népszerű mesterségesintelligencia-platformok biológiai fegyver elkészítésében segítsenek. Ebből még baj lehet. Bár a fejlesztő cégek állítják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a mesterséges intelligenciával (MI) dolgozó szolgáltatások ne jelentsenek veszélyt, a bizonyítékok azt mutatják, hogy hatékonyságuk hagy némi kívánnivalót maga után. Az amerikai Rand Corporation kutatói korábban bebizonyították, ha sikerül […]

Befutottak a márciusi Microsoft és Adobe javítások

Elérhetővé váltak a Microsoft és az Adobe márciusi biztonsági frissítései. Ezúttal is fény derült kritikus sebezhetőségekre.

Le kellene állni vele, hogy emberi keresztneveket osztogatunk a gépeknek

Nem tudni, hogy mi alakult volna másképp, ha C-3PO-t Lacinak hívják, de az ember-gép interakciót rossz irányba viheti az MI-eszközök erőltetett antropomorfizálása. A mesterséges intelligencia gyors fejlődése máris különféle aggodalmakat keltenek a hamisított információ, a programokba kódolt elfogultság és az adatvédelmi problémák miatt, ezeken túl pedig állandó téma a munkaerőpiac felforgatása vagy az a tény, […]

MI-szuperszámítógépet akar építeni India

1,2 milliárd dolláros állami támogatást adnának egy 10 000 GPU-ból álló szuperszámítógéphez, ehhez várják magáncégek csatlakozását. India kormánya jóváhagyott egy 1,24 milliárd dolláros finanszírozási csomagot a nemzet MI infrastruktúrájának megerősítésére. Az erőfeszítés sarokköve egy tervezett szuperszámítógép, amely legalább 10 000 GPU-val rendelkezik majd. A kormány nem közölt más részleteket a gépről – amely az „IndiaAI Compute Capacity” […]

2027-ben érkezhet az első hajtogatható kijelzős Apple MacBook?

Az Apple kínálatában egyelőre nem találunk hajtogatható kijelzővel ellátott termékeket sem a noteszgépek, sem a táblák, sem pedig az okostelefonok szegmensében, ám a helyzet néhány év múlva változhat, legalábbis erről számolt be a neves elemző, Ming-Chi Kuo, aki úgy tudja, az almás vállalat műhelyében már zajlik egy hajlítható kijelzős noteszgép fejlesztése. A MacBook sorozatot erősítő […]

Rég vágyott funkció érkezik a Windowsba

Hasznos funkciót kapnak a számítógépükön Windows 11 operációs rendszert, mobiljukon pedig Androidot használók. Az új kamerafunkció teljesen vezeték nélküli, és jó szolgálatot tehet azoknál, akik számítógépén nincs kamera, vagy mondjuk a laptop beépített webkamerájának minősége gyenge – utóbbi sajnos mai napig létező jelenség, akár a drágább notebookok esetében is. Az előzetes, Insider-csatornán tesztelés alatt álló újdonság használatához […]