5000 Szolnok, Muskátli u. 2/A

Blogs

Összeállt 130 tudós: kapcsolják át úgy a mesterséges intelligenciát, hogy ne lehessen biológiai fegyvert csináltatni vele

Megkerülhetők a védelmi vonalak úgy, hogy a népszerű mesterségesintelligencia-platformok biológiai fegyver elkészítésében segítsenek. Ebből még baj lehet. Bár a fejlesztő cégek állítják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a mesterséges intelligenciával (MI) dolgozó szolgáltatások ne jelentsenek veszélyt, a bizonyítékok azt mutatják, hogy hatékonyságuk hagy némi kívánnivalót maga után. Az amerikai Rand Corporation kutatói korábban bebizonyították, ha sikerül […]

Befutottak a márciusi Microsoft és Adobe javítások

Elérhetővé váltak a Microsoft és az Adobe márciusi biztonsági frissítései. Ezúttal is fény derült kritikus sebezhetőségekre.

Le kellene állni vele, hogy emberi keresztneveket osztogatunk a gépeknek

Nem tudni, hogy mi alakult volna másképp, ha C-3PO-t Lacinak hívják, de az ember-gép interakciót rossz irányba viheti az MI-eszközök erőltetett antropomorfizálása. A mesterséges intelligencia gyors fejlődése máris különféle aggodalmakat keltenek a hamisított információ, a programokba kódolt elfogultság és az adatvédelmi problémák miatt, ezeken túl pedig állandó téma a munkaerőpiac felforgatása vagy az a tény, […]

MI-szuperszámítógépet akar építeni India

1,2 milliárd dolláros állami támogatást adnának egy 10 000 GPU-ból álló szuperszámítógéphez, ehhez várják magáncégek csatlakozását. India kormánya jóváhagyott egy 1,24 milliárd dolláros finanszírozási csomagot a nemzet MI infrastruktúrájának megerősítésére. Az erőfeszítés sarokköve egy tervezett szuperszámítógép, amely legalább 10 000 GPU-val rendelkezik majd. A kormány nem közölt más részleteket a gépről – amely az „IndiaAI Compute Capacity” […]

2027-ben érkezhet az első hajtogatható kijelzős Apple MacBook?

Az Apple kínálatában egyelőre nem találunk hajtogatható kijelzővel ellátott termékeket sem a noteszgépek, sem a táblák, sem pedig az okostelefonok szegmensében, ám a helyzet néhány év múlva változhat, legalábbis erről számolt be a neves elemző, Ming-Chi Kuo, aki úgy tudja, az almás vállalat műhelyében már zajlik egy hajlítható kijelzős noteszgép fejlesztése. A MacBook sorozatot erősítő […]

Rég vágyott funkció érkezik a Windowsba

Hasznos funkciót kapnak a számítógépükön Windows 11 operációs rendszert, mobiljukon pedig Androidot használók. Az új kamerafunkció teljesen vezeték nélküli, és jó szolgálatot tehet azoknál, akik számítógépén nincs kamera, vagy mondjuk a laptop beépített webkamerájának minősége gyenge – utóbbi sajnos mai napig létező jelenség, akár a drágább notebookok esetében is. Az előzetes, Insider-csatornán tesztelés alatt álló újdonság használatához […]

Egyszerűen dobálhatja az alkalmazásokat a telefonja és a számítógépe között

Leegyszerűsítheti az okostelefon, a számítógép és a tablet együttes használatát a Lenovo és a Motorola új megoldása az alkalmazások és a tartalmak egyszerű megosztásával e három eszköz között. A Lenovo és a tulajdonában álló Motorola bemutatta a Smart Connect szoftvermegoldást, amely célja, hogy több eszközön (telefon, tablet, számítógép) használható felhasználói élményt lehessen létrehozni egyetlen megoldással. […]

Itt egy újabb dolog, amit nem érdemes MI-re bízni

Az Egyesült Államokban két adótanácsadással foglalkozó szolgáltató is generatív algoritmussal turbózta fel online felületét. Aki megbízik a gépi válaszokban, az könnyen adóellenőröket kaphat a nyakába.

Rengeteg e-mail-cím szűnik meg hamarosan

Rövidesen megszűnik a Digi lakossági és kisvállalati e-mail-szolgáltatása. A kivezetésről egy aloldalt is létrehozott a 4iG kötelékébe tartozó Digi, ebből derült ki, hogy a szolgáltatás 2024. augusztus 1-jétől szűnik meg – írja a hvg.