5000 Szolnok, Muskátli u. 2/A

Ezek az új Apple kütyük érkezhetnek meg napokon belül

Az Apple a szeptemberi iPhone bemutató után októberre is tartogat néhány meglepetést. Úgy tűnik, hogy a végleges lista is napvilágra kerülhetett.

Az Apple szeptember elején mutatta be az új iPhone készülékeket és még néhány apróságot. Akkor debütált a Watch 10 is, illetve a friss és ropogós AirPods 4 modellek. A Watch Ultra 2 és az AirPods Max pedig minimális átalakuláson ment keresztül. Az előbbi egy új festést kapott, míg az AirPods Max az új színeken kívül USB-C portra cserélte a korábbi Lightning csatlakozót. A szeptemberi eseményen nem mutattak be tehát sem új Mac számítógépeket, sem pedig új táblagépeket.

Ez azonban a rutinos rókákat nem lephette meg, hiszen az elmúlt évek nagy részében az Apple mindig jelentkezett egy októberi bemutatóval is. Úgy tűnik azonban, hogy idén egy igencsak nagy porszem csúszott a gépezetbe, hiszen az M4 MacBook Pro több példánya is felbukkant Oroszországban. Eddig ilyenre nem igazán volt példa, a közösség most sem érti, hogyan történhetett ez meg. Nem ez az egyetlen eszköz azonban ami megérkezhet októberben, a Macworld csapata éppen a napokban gyűjtötte össze a várható felhozatalt.

Ezek az Apple kütyük érkezhetnek meg napokon belül

Az Apple októberi eseményének időpontja egyelőre ismeretlen, ha egyáltalán beszélhetünk dedikált Keynote-ról. Többször is előfordult, hogy csak az Apple Store felülete frissült néhány sajtóbejegyzéssel együtt, előzetes bejelentés nélkül. A kiszivárgott Macbook Pro novemberi modellként szerepel az Apple adatbázisában, így a legtöbb elemző október 20. és 31. közé várja a termékeket bemutatóját. Az alábbi újdonságokra lehet számítani:

  • Minden eddiginél kisebb Mac Mini, immáron M4 és M4 Pro processzorral
  • MacBook Pro modellek M4, M4 Pro és M4 Max processzorral
  • Új Mac Studio M4 Max és M4 Ultra processzorral
  • Mac Pro M4 MAx és M4 Ultra processzorokkal
  • Új iPad Mini, A17 processzorral és javított kijelzővel
  • Ami kissé bizonytalan, az az iPad 11. generációjának érkezése, ám arra is viszonylag nagy esély van

A fenti felhozatalra érdemes tehát készülni októberben, ha új iPad vagy Mac után nézelődsz, akkor megérheti már türelmesnek lenni.

Forrás: leetgaming.com

Kép forrása: vecteezy.com