5000 Szolnok, Muskátli u. 2/A

Windows 11 startmenü: helló, reklámok!

A Microsoft a legújabb frissítéssel beváltotta ígéretét vagy fenyegetését: reklámokat helyez el a Windows 11 operációs rendszer jól ismert Start menüjébe. Mint az új frissítést kísérő dokumentumban olvasható, „a Start menü Ajánlott szekciójában megjelenik néhány Microsoft Store alkalmazás”.

A 2024-04 Cumulative Update Preview, azaz a KB5036980-as verziószámot viselő verziószámú kumulatív frissítés előzetese már minden Windows 11 felhasználóhoz eljutott, és vele együtt érkeznek a Start menü hirdetései is. Mivel egyelőre csak az előzetesről van szó, így a felhasználók eldönthetik, hogy telepítik-e vagy sem. De ez nem jelent sokat, hiszen amint a frissítés kötelezővé válik, a Microsoft saját reklámjai végül megérkeznek a számítógépek ezen eldugott, de fontos részeire is.

Mint a cég hangsúlyozza, a reklámokban felbukkanó alkalmazások fejlesztők kicsiny, válogatott csapatától érkeznek, s az új marketingcsatornával csak segíteni szeretnének a felhasználóknak, hogy néhány nagyszerű alkalmazást fedezzenek fel. Igaz, azt is elárulták, hogyan lehet kikapcsolni: Beállítások > Testreszabás > Start menüpont, majd ki kell kattintani a „Tippek, alkalmazáspromóciók és egyéb ajánlások megjelenítése” opciót.

A változtatásra nem sokkal azután kerül sor, hogy a Microsoft hirdetési és webes szolgáltatásokért felelős vezérigazgatója, Mikhail Parakhin nyilvánosan is megígérte, hogy „újra naggyá teszi a Start menüt”. Ennek hirdetésekkel felruházása azonban valószínűleg nem az volt, amire a Windows-rajongók vágytak. Főleg azután, hogy a cég már tavaly is reklámokkal zaklatta a Windows-felhasználókat, a Teams Essentials szolgáltatásra feliratkozásra biztatva őket az eredetileg a támogatásra és a hibaelhárításra használt Get Help alkalmazásban. De korábban volt már példa arra is, hogy a File Explorerben is hirdetésekkel találkoztak a felhasználók, melyeket gyorsan eltüntettek a tömegesen érkező, igen negatív kritikák miatt. És persze ne felejtsük el a Bing-re átállásra ösztökélő módszereket sem…

Forrás: itbusiness.hu

Kép forrása: digitaltrends.com