Huawei-ügy: több fontos beszállító is kitart a vállalat mellett

A kulcsfontosságú partnerek és beszállítók egy része kitart a Huawei mellett. A tajvani TSMC, a japán Panasonic, a német Infineon, illetve az InterDigital Wireless nyilvánosan, hiteles forrásokon keresztül jelezte, hogy továbbra is fenntartják együttműködésüket a kínai vállalattal.

A bevezetésben felsorolt négy szereplő közül az InterDigital kakukktojás, hisz egy ízig-vérig amerikai szereplőről van szó. A delaware-i központú cég 5G technológiával kapcsolatos szabadalmakat biztosíthat a Huawei-nek, amelyekre az InterDigital értelmezése nem vonatkozik az exportkorlátozás. A tiltás ugyanis csak a bizalmas elemeket tartalmazó technológiákra vonatkozik, az 5G-s szabadalmak leírása azonban teljesen publikus – állítja Patrick Van de Wille, a cég szóvivője.

Ennél fontosabb lehet a bérgyártó TSMC, amely jelenleg a Huawei saját tervezésű HiSilicon rendszerchipjeit gyártja. A tajvani vállalatnak tehát komoly szerepe van a Huawei okostelefonos szárnyalásában (is), a TSMC ugyanis élvonalbeli gyártástechnológiákat biztosít partnerének. A Reuters Elizabeth Sunt, a gyártó szóvivőjét idézi, aki szerint az exportkorlátozás vállalatára nem vonatkozik. Kína és Tajvan viszonya egyébként érdekes vetületet ad az együttműködésnek. A TSMC rendkívül fejlett, több szempontól is piacvezető eljárásai rendkívül komoly értékkel bírnak. Miközben a tajvani bérgyártó lassan 5 nanométeren készíti a lapkákat, addig Kína csak mostanában kezdheti meg a 14 nanométeres tömegtermelést. A felzárkózásához kvázi végtelen anyagi forrással rendelkezik az ország, ám az élvonalbeli félvezetőgyártáshoz szükséges, aranyat érő tudást és tapasztalatot nem lehet egyszerűen megszerezni.

Nem meglepő tehát, hogy Kína időről időre újabb kedvező befektetési ajánlatokkal csábítja területére a TSMC-t. Eközben Tajpej folyamatosan próbálja kordában tartani a hazai félvezetőipari cégek kínai beruházásait, mely többek között a két ország közötti rendezetlen viszonynak tudható be. A vezetőség hivatalosan arra hivatkozik, hogy a kínai befektetések miatt munkahelyek szűnnének meg, illetve a féltve őrzött fejlett technológia potenciális veszélynek lenne kitéve a szigetország határain kívül. Mindez azonban a két fél közötti gyártópartneri szerződést nem érinti, így a Huawei várhatóan még évekig használja majd a TSMC élvonalbeli technológiáit.

A TSMC mellett a Panasonic sem változtat a Huawei-jel fennálló viszonyán. Bár a vállalat korábban azt nyilatkozta, hogy leállította egyes termékeinek szállítását, a legújabb kommentár alapján minden maradt a régiben. Ugyanezt közölte a német Infineon, amely szerint termékpalettájuk nagy részét nem érinti exportkorlátozás, így a Huawei számára szükséges chipeket továbbra is szállítani tudja.

forrás: hwsw.hu